|
|
|
 |
|
|
 |
Egyiptomi hajóutak |
| Búvárszafari a Vörös tengeren - kezdőoktatás (Sport-és kalandtúra) (IF9771) | 150.000 Ft/fő |
| Ind. időpontok: | 2010. 09. 12. | 1.nap
Elutazás Hurghadára repülővel. A repülőtéren találkozunk az idegenvezetővel, aki eltranszferál bennünket a hajóra. Miután elfoglaltuk kabinjainkat, szabadidő. Mindenki szabadon fedezheti fel a bazárt vagy a helyi pubokat.
Vacsorázni mindenki visszatér a hajóra. Ez lesz az első közös étkezésünk. A vacsorát a hajó arab szakácsa készíti el nekünk, ám csupa európai gyomornak kedves finomságot tesz csak elénk a büféasztalra. Majd álmosodásig a szalonban filmet nézve, beszélgetve múlatjuk az időt, hogy aztán a kikötőben horgonyozva, remélhetőleg még szelíd hullámokon hajthassuk álomra a fejünket a kabinunkban.
2-6. nap
2. nap reggel kihajózunk. A szakács bőséges büféreggelivel várja, hogy előkerüljünk a kabinjainkból. A napot elméleti oktatással, többszöri merüléssel, vízisíeléssel, wakeboardozással, egyéb vízisportokkal töltjük. Két merülés között a fedélzeten napozgathatunk, egy hideg italt szürcsölgetve. Ebédet és uzsonnát is kapunk. Ha jön velünk néhány búvárkodni kevésbé merő kísérő, őket mindennap egyszer az oktatók kiviszik ún. intro merülésre - bemutatják nekik milyen is lenne a búvárkodás, persze csak ha szeretnék. Vacsorára vagy kikötünk egy elhagyatott öbölben és grillezgetünk, bulizunk, pecázunk, vagy ismét egyiptomi szakácsunk újabb alkotásait élvezhetjük, ahogy a program épp alakul, amerre épp járunk. Éjjel, ha a tengeri levegő és a merülések nem teszik meg a kívánt hatást, és nem megyünk a tyúkokkal egy időben lefeküdni, még megnézhetünk néhány filmet a szalonban.
7.nap
Délutánig úgy telik ez a nap is, mint a többi. Merülgetéssel, fürdőzéssel, pihenéssel. Valamikor délután érkezünk vissza a kikötőbe. A repülőgép indulásáig, vagyis amíg a transzferbusszal el nem kell indulnunk a repülőtérre, a hajón maradunk. (Abban az esetben, ha a repülőgép csak másnap délután indulna, éjszakára átköltözünk egy szállodába.)
8. nap
Menetrendtől függően érünk haza Budapestre.
Északi Szafari
Az Aquabai-öböl hatalmas mélysége és függőleges fala miatt a sinai partoknál egész évben kristálytiszta a víz. A láthatóság 20-30 m. A tengervíz hőmérséklete 28-19°C-os egész nyáron.
Hurghada és tőle északra Sharm El-Sheikh kis szigetei és korallzátonyai megannyi fantasztikus merülési lehetőséget kínálnak hajóroncsokkal bőven tarkítva.
A merülési helyszínek:
Shag Rock, Bluff Point, Sha`ab Umm Usk, Sha`ab Abu Nuhas, Blind Reef, Umm gamar, Carless Reef, Giftun Elsaghir, Abu Hashish,
Látható hajóroncsok:
Thistelgorn, Dunraven, Ghiannis D, Kriemia, Carnatic, Sea Star, Rosalie Moller, Kingston (Sarah-H), El mina, Salem Express
Shag Rock
Gyakran látogatott merülőhelyszín nagy köralakú zátonnyal. Ha az időjárás engedi, látható a Kingston (Sarah H.) roncsa 12 m-re a felszín alatt.
Bluff point
Gubal Seghira sziget északkeleti végénél található a búvárhajók kedvelt megállóhelye, egy jelzőfénynél, amely irányváltásra szólítja a hajókat, a sziklák miatt. A meredek sziklafal bővelkedik barlangokban. Láthatunk itt fekete korall bokrokat.
Egy elektromos cikkeket szállító hajó roncsai fekszenek a zátony végénél.
A zátony bővelkedik tengeri élőlényekben. Gyakori látogatók erre teknősök és palackorrú delfinek.
Umm Usk
A félhold alakú lagúna két merülési lehetőséget is kínál, az egyiket a külső falnál, a másikat a lagúna északi bejáratánál. Bővelkedik mindenféle korallokban, tengeri élővilágban. És éjszakai merülésre is kiváló, amikor is megzavarhatunk egy-két tintahalat. Gyakran látni erre is palackorrú delfint.
Siyul Kebira (Nagy Siyul)
Emelkedő áramlásokkal teli zátony. Rengeteg halat látni, a zátony mögött egészen nagyokat is.
Siyul Saghira (Kis Siyul)
Négyszer nagyobb zátony veszi körül, mint a Siyul Kebirat. Nem túl népszerű merülő helyszín. Inkább csak a szafarihajók látogatják, és csak jó időben, amikor Abu Nuhas 4 egymás melletti hajóroncsánál merülnek, ami kb. 20 perces útra van innen.
Shadwan Island
A sziget fontos szerepet játszott az Egyiptom és Izrael közötti konfliktusban. Állítólag két torpedóhajó is elsüllyedt errefelé, de még senki sem tudja, pontosan hol.
Blind Reef
Elszigetelt zátony rengeteg hallal, és időnként teknősöket is lehet látni.
Umm Gamar
Nagy mélységek. Barlangok üveghalakkal tele. Rengeteg féle korall, barrakudák és cápák.
Carless Reef
Az időjárás szeszélyeinek kitett zátonynál gyakran nehéz búvárkodni. Azoknak jó, akik szeretik a sekély merülést is. Rengeteg félszelíd angolnát látni, akiket a búvároktatók szoktak etetni, így amikor búvárok vannak a környéken, gyakran tartózkodnak az odújukon kívül.
Giftun Elsaghir
Azon kívül, hogy két merülő helyet is kínál, jó éjszakázó hely is a hajóknak. A keleti fal mentén nagyon mély, még képzett búvároknak is nehéz terep. A déli part mentén találni néhány sekély, kevesebb kihívást rejtő merülőhelyet.
A hajó:
A Miracle-1
Hossz: 32 m / 100 Ft
Szélesség: 8,3 m / 27 Ft
Merülési mélység: 2 m / 6,5 Ft
Vízkiszorítás: 270 t
Motorok: MAN, 2 x 1150 le
Generátorok: 2 x 55 kW PERKINS /24 óra/
Utazó sebesség : 11 csomó/1600 rpm
Kompresszorok: 2 x BAUER MARINER 250
Üzemanyag: 12.000 liter
Víztartály: 12.000 liter
Édesvízgép: 2.500 l / nap
Melegvíz készlet: 2 x 150 liter
Motorcsónakok /Zodiac/:1 x 85 le, 1 x 40 le
Mentőcsónakok: 2 x 25 személy
Navigáció: RAYMARINE - gps, sonar, radar
Kabinok
Befogadó képesség: 24 utas - 12 tágas, kényelmes kétágyas kabin található a hajón, mind saját fürdőszobával és szabályozható légkondicionálóval. A kabinokat a hajón naponta takarítják. Ágynemű és törölköző található a kabinokban. 3 kabin franciaágyas.
Szalon
A tágas szalon légkondicionált, európai berendezésű, ahol bár, satelit telefon, gsm, PC, Internet, nagyképernyős plazma tv, videó, hifi, cd, dvd, 5.1 dolby digital rendszer és 200 db dvd film teszi kellemessé a napközbeni és az esti időtöltést.
Búvár fedélzet és felszerelés
Palackok: 30x 12lt alumínium tankok DIN csatlakozással INT átalakítóval, ólomsúlyt biztosítunk a hajón. Búvár dekk: A tágas búvárfedélzet bőven biztosít helyet a merülések előtti és utáni öltözésekhez. 2 kézi tusolóval lemoshatjuk magunkról, komputerünkről, maszkunkról és a reduktorunkról a sót.
részvételi díj tartalmazza a megadott programokat a hajón, a szállást és az all inclusive ellátást a hajón, a búvár tanfolyam költségeit, a szükséges transzfereket, a magyar nyelvű búvároktató-túravezetőket, a vízumot. Nem tartalmazza a repülőjegyet és biztosításokat.
 |
|  | | Egyiptom, Hathor Hajóút (IF430) | 159.900 Ft/fő |
| Utazás: | repülővel, hajóval, és vonattal |
| Szállás: | Hotel*** vagy Hotel**** és hajó |
| Ind. időpontok: | 2010. 09. 14. - 2010. 10. 19. | Utazás leírása
11 nap / 10 éjszaka
minimum 8 fő jelentkezése esetén indul
Hurghada - Asszuán - Luxor - Kairó - Hurghada
- 3 éj hajón (4*) teljes panzióval
- 1 éj vonaton (kötelező hálófülkében -az ár tartalmazza)
- 2 éj Kairóban (4* félpanzió)
- 4 éj Hurghada/Safaga/El Gouna körzetében (4* vagy 5*) félpanziós vagy all inclusive ellátással
A PROGRAM RÉSZLETEZÉSE
Kedd
Indulás Budapestről közvetlen charterjárattal Hurghadára. Megérkezés; a vízum ügyintézése; majd transzfer a Hurghada/El Gouna/Safaga körzetében fekvő a szállodába; bejelentkezés és vacsora.
Szerda
Korán reggel indulás Asszuán felé. Megérkezés; a Philae-i templomok meglátogatása; amelyeket az Asszuáni Nagy Gát építése miatt Philae szigetéről egy másik szigetre telepítettek át. A nagyobbik templomot Izisznek és Hórusznak emelték; a kisebbiket Hathornak. Ezután beszállás a hajóra; majd indulás Kom Ombo-ba. Ebéd a hajón. Kom Ombo Ptolemaiosz-kori templomának megtekintése után vacsora és szállás a hajón. (A sok program miatt előfordulhat; hogy Kom Ombo megtekintése csak csütörtök reggel lesz)
Csütörtök
Reggeli után hajózás Edfu-ba; majd az Edfu-i Hórusz templom meglátogatása; amely Krisztus előtt az első században készült el; korának legteljesebb egyiptomi emléke. A gigantikus műemléket konflisokkal lehet megközelíteni. Ebéd a hajón. Délután az Esna-i zsilipen keresztül hajózás Luxorba (*). Vacsora és szállás a hajón.
Péntek
Reggeli után a Nyugati Part meglátogatása: Királyok völgye; Hatsepszut - királynő temploma; Memnon-kolosszusok és egy alabástromműhely. Visszatérés a hajóra majd ebéd.. Ezután a monumentális karnaki és luxori templomok megtekintése. Vacsora és szállás a hajón. (A sok program miatt előfordulhat; hogy a Karnaki és Luxori templom megtekintése szombaton lesz)
Szombat
Reggeli után egész napos szabad program Luxorban. Este transzfer a vasútállomásra; éjjel utazás vonattal Kairóba ((kötelező hálófülkében)
Vasárnap
Reggel érkezés Kairóba; transzfer a szállodába. Egész napos program Kairóban. Egyiptom Múzeum;Gizai Piramisok; Szfinx; papiruszműhely; ékszerüzlet meglátogatása. Esti fakultatív program lehetőség: hang-és fényjáték Gizában (külön fizetendő) Vacsora és szállás a kairói szállodában (4*).
Hétfő
Reggeli után szabadprogram Kairóban ( Fakultatív programként szakkarai kirándulás - külön fizetendő.) Vacsora és szállás a kairói szállodában.
Kedd
A délelőtti órákban transzfer a Hurghada/El Gouna/Safaga körzetében fekvő üdülőhelyre. Szállás és vacsora a szállodában.
Szerda és csütörtök
Pihenés és szabad program az üdülőhelyen.
Péntek
Transzfer a hurghadai repülőtérre; hazautazás Budapestre charterjárattal.
* Az Esna-i zsilipet egyes időszakokban lezárják; ilyenkor a program annyiban módosul; hogy a hajó Luxor helyett Esna-ban köt ki. A vacsora és a szállás továbbra is a hajón történik; a műemlékeket Luxor helyett Esnából; transzferrel tekintik meg.
Áraink tartalmazzák
- repülőjegy árát oda-vissza Budapest-Hurghada-Budapest közvetlen charterjárattal
- buszos transzferek a körút folyamán
- 3 éjszaka hajón (4*) teljes panzióval
- 1 éjszaka vonaton (hálófülke felár - ár tartalmazza;3 ágyas nem lehetséges)
- 2 éjszaka Kairóban (4*) félpanzióval
- 3 éjszaka Hurghada/El Gouna/ Safaga körzetében (4* vagy 5*) félpanziós vagy all inclusive ellátással
- a programban szereplő belépőjegyek (kivéve a fakultatív programokat)
- a helyi magyar nyelvű képviselő által nyújtott szolgáltatások (a transzferek- busz és vonat - során helyi; angolul beszélő képviselő kíséri az utasokat; magyar nyelvű idegenvezető nem minden esetben biztosított)
Külön fizetendő
- repülőtéri illeték; biztonsági díj; 34.900 Ft (Az ár változtatásának jogát fenntartjuk!)
- vízumdíj :5000 Ft
-stornobiztosítás - a részvételi díj 1 %-a
- Betegség-; Baleset-; Poggyászbiztosítás:
CLASSIC 445 Ft/fő/éj
PREMIUM 580 Ft/fő/éj
- fakultatív programok árai; amelyek a helyi képviselőnél fizethetők be a helyszínen
- Szervizdíj: 5.000 Ft. (a Közel-Keleten szokás; az idegenforgalom alapfeltétele a borravaló; amit helyi képviselőnk használ fel a könnyebb ügyintézés érdekében (ún. belső személyzet; határőrök; vámtisztek; szállodai management; 15 éves kor alatti utasainknál ezzel az összeggel nem kell számolni).
Felhívjuk szíves figyelmüket; hogy az All inclusive felár csak a hurghadai szállásra vonatkozik.
A program a helyszíni körülmények függvényében változhat!
Előfoglalási akció a 2010. júniustól induló turnusokra: A 2010.február 15.-ig történő foglalás esetén 8-15%, 2010. április 15.-ig történő foglalás esetén 5-12%. |
|  | | Egyiptom,Faraon Hajóút a Níluson (IF431) | 182.900 Ft/fő |
| Utazás: | repülővel, hajóval, és vonattal |
| Ind. időpontok: | 2010. 09. 17. - 2010. 10. 15. | 12 nap / 11 éjszaka
minimum 8 fő esetén
Hurghada - Luxor - Asszuán - Kairó - Alexandria - Kairó - Hurghada
- 4 éj hajón (4*) teljes panzió
- 1 éj vonaton (kötelező hálófülkében az ár tartalmazza)
- 3 éj Kairóban (4*) félpanzióval
- 3 éj Hurghada/Safaga/El Gouna körzetében (4*) félpanziós vagy all inclusive ellátással
A PROGRAM RÉSZLETEZÉSE
Péntek
Indulás Budapestről közvetlen charterjárattal Hurghadára. Megérkezés; a vízum ügyintézése; majd transzfer a Hurghada/El Gouna/Safaga körzetében fekvő szállodába; bejelentkezés és vacsora.
Szombat
Korán reggel indulás Luxor felé. Megérkezés; beszállás a hajóra (*); ebéd. Ebéd után a monumentális Karnaki és Luxori templomok megtekintése Vacsora és szállás a hajón.
Vasárnap
Reggeli után a Nyugati Part meglátogatása: Királyok-völgye; Hatsepszut temploma; Memnon-kolosszusok; alabástromműhely. Ebéd után visszatérés a hajóra; majd hajózás Esna-n keresztül Edfu-ba. Vacsora és szállás a hajón.
Hétfő
Reggeli után az Edfu-i Hórusz templom meglátogatása; mely Krisztus előtt az első században készült el; korának legteljesebb egyiptomi emléke. A gigantikus műemléket konflisokkal lehet megközelíteni. Ebéd a hajón. Délután hajózás Kom Ombo-ba. Kom Ombo Ptolemaiosz kori templomának megtekintése után hajózás Asszuánba. Vacsora és szállás a hajón.
Kedd
Reggel a hajó menetrendjétől függően fakultatív programként lehetőség van Abu Simbel-be utazni az UNESCO világörökségként számon tartott II. Ramszesz sziklatemplomait meglátogatni (külön fizetendő). Dél körül visszaérkezés a hajóra; ebéd; majd a Philaei templomok meglátogatása; amelyeket az Asszuáni Nagy Gát építése miatt Philae szigetéről egy másik szigetre telepítettek át. A nagyobbik templomot Izisznek és Hórusznak emelték; a kisebbiket Hathornak. Vacsora és szállás a hajón.
Szerda
Egész napos szabad program Asszuánban; (asszuáni bazárlátogatás; fakultatív lehetőségként felukkázás a Níluson; Nagy Gát megtekintése - külön fizetendő). Este transzfer a vasútállomásra; éjjel utazás vonattal Kairóba (kötelező hálófülkében)
Csütörtök
Reggel érkezés Kairóba; egész napos program Kairóban. Egyiptom Múzeum; Gizai Piramisok; Szfinx; papiruszműhely; ékszerüzlet meglátogatása. Ezután transzfer a 4*-os szállodába; vacsora és szállás a kairói szállodában.
Péntek
Reggeli után szabad program Kairóban (fakultatív programként Szakkarai kirándulás - külön fizetendő). Esti fakultatív program lehetőség: Hang és Fényjáték Gizában (külön fizetendő). Vacsora és szállás a kairói szállodában (4*).
Szombat
Reggeli után indulás Alexandriába; amely Kairótól 208 km-re; északra a Földközi-tenger partján; a Nílus deltatorkolatában fekszik. Egész napos városnézés Alexandriában; melyet még i. e. 331-ben Nagy Sándor alapított és önmagáról nevezett el. Évszázadokon át az ókor egyik legpompásabb; legnagyobb városa volt (méret tekintetében csak Róma előzte meg). Híres volt; mint a tudományok székhelye. Látnivalók megtekintése (görög-római emlékek; színház; katakombák; könyvtár) és ebéd; majd visszatérés Kairóba. Vacsora és szállás a kairói szállodában (4*).
Vasárnap
Reggeli után transzfer a Hurghada/El Gouna/Safaga körzetében fekvő üdülőhelyre. Szállás és vacsora a szállodában.
Hétfő
Pihenés és szabad program a Hurghada/El Gouna/Safaga körzetében fekvő üdülőhelyen.
Kedd
Transzfer a hurghadai repülőtérre; hazautazás Budapestre charterjárattal.
* Az Esna-i zsilipet egyes időszakokban lezárják; ilyenkor a program annyiban módosul; hogy a hajóra beszállás Luxor helyett Esna-ban lesz; a vacsora és a szállás továbbra is a hajón történik; a műemlékeket Luxor helyett Esnából; transzferrel tekintik meg.
Áraink tartalmazzák
- repülőjegy árát oda-vissza Budapest-Hurghada-Budapest közvetlen charterjárattal
- buszos transzferek a körút folyamán program szerint
- 4 éjszaka hajón (4*) teljes panzióval
- 3 éjszaka Hurghada/El Gouna/Safaga körzetében (4*) félpanziós vagy all inclusive ellátással
- 3 éjszaka Kairóban (4*) félpanzióval
- 1 éjszaka vonaton (kötelező hálófülkében- ár tartalmazza;-3 ágyas nem lehetséges)
- Kairói és alexandriai napokon ebéd
- a programban szereplő belépőjegyek (kivéve a fakultatív programokat)
- a helyi magyar nyelvű képviselő által nyújtott szolgáltatások (a transzferek során helyi; angolul beszélő képviselő kíséri az utasokat; magyar nyelvű idegenvezető nem minden esetben biztosított)
Külön fizetendő
- fakultatív programok árai; amelyek a helyi képviselőnél fizethetők be a helyszínen
- Szervízdíj: 5.000 Ft. (a Közel-Keleten szokás; az idegenforgalom alapfeltétele a borravaló; amit helyi képviselőnk használ fel a könnyebb ügyintézés érdekében (ún. belső személyzet; határőrök; vámtisztek; szállodai management; 15 éves kor alatti utasainknál ezzel az összeggel nem kell számolni).
Felhívjuk szíves figyelmüket; hogy az All inclusive felár csak a hurghadai szállásra vonatkozik. 1. gyermek 2-15 éves korig 2 felnőttel egy szobában történő elszállásolás esetén nem fizet felárakat 5*-os szállodára; valamint all inclusive felárat sem kell fizetnie.
A program változhat a helyszíni körülmények függvényében!
0 - 2 éves korig a gyermek 13.900 Ft egyszeri díjat fizet, és nem jár neki önálló hely a repülőgépen, valamint étkezés a szállodában.
Előfoglalási akció a 2010. júniustól induló turnusokra: A 2010.február 15.-ig történő foglalás esetén 8-15%, 2010. április 15.-ig történő foglalás esetén 5-12%.
 |
|  | | Nefertiti hajóút a Níluson (IF5383) | 179.900 Ft/fő |
| Utazás: | repülővel, hajóval vonattal |
| Szállás: | Hotel ***/****, hajó, 1. osztályú vonat |
| Ind. időpontok: | 2010. 09. 14. - 2010. 10. 12. | 15 nap / 14 éjszaka
minimum 8 fő jelentkezése esetén indul
Hurghada - Asszuán - Luxor - Kairó - Hurghada
- 3 éj hajón (4*) teljes panzióval
- 1 éj vonaton (kötelező hálófülkében -az ár tartalmazza)
- 2 éj Kairóban (4*) félpanziós ellátással
- 8 éj Hurghada/Safaga/El Gouna körzetében (4*) félpanziós vagy all inclusive ellátással
Kedd
Indulás Budapestről közvetlen charterjárattal Hurghadára. Megérkezés; a vízum ügyintézése; majd transzfer a Hurghada/El Gouna/Safaga körzetében fekvő a szállodába; bejelentkezés és vacsora.
Szerda
Korán reggel indulás Asszuán felé. Megérkezés; a Philae-i templomok meglátogatása; amelyeket az Asszuáni Nagy Gát építése miatt Philae szigetéről egy másik szigetre telepítettek át. A nagyobbik templomot Izisznek és Hórusznak emelték; a kisebbiket Hathornak. Ezután beszállás a hajóra; majd indulás Kom Ombo-ba. Ebéd a hajón. Kom Ombo Ptolemaiosz-kori templomának megtekintése után vacsora és szállás a hajón. (A sok program miatt előfordulhat; hogy Kom Ombo megtekintése csak csütörtök reggel lesz)
Csütörtök
Reggeli után hajózás Edfu-ba; majd az Edfu-i Hórusz templom meglátogatása; amely Krisztus előtt az első században készült el; korának legteljesebb egyiptomi emléke. A gigantikus műemléket konflisokkal lehet megközelíteni. Ebéd a hajón. Délután az Esna-i zsilipen keresztül hajózás Luxorba (*). Vacsora és szállás a hajón.
Péntek
Reggeli után a Nyugati Part meglátogatása: Királyok völgye; Hatsepszut királynő temploma; Memnon-kolosszusok és egy alabástromműhely. Visszatérés a hajóra majd ebéd.. Ezután a monumentális karnaki és luxori templomok megtekintése. Vacsora és szállás a hajón. (A sok program miatt előfordulhat; hogy a Karnaki és Luxori templom megtekintése szombaton lesz)
Szombat
Reggeli után egész napos szabad program Luxorban. Este transzfer a vasútállomásra; éjjel utazás vonattal Kairóba (kötelező hálófülkében -3 ágyas nem lehetséges)
Vasárnap
Reggel érkezés Kairóba; transzfer a szállodába. Egész napos program Kairóban. Egyiptom Múzeum;Gizai Piramisok; Szfinx; papiruszműhely; ékszerüzlet meglátogatása. Esti fakultatív program lehetőség: hang-és fényjáték Gizában (külön fizetendő) Vacsora és szállás a kairói szállodában (4*).
Hétfő
Reggeli után szabadprogram Kairóban ( fakultatív programként szakkarai kirándulás-külön fizetendő ) Vacsora és szállás a kairói szállodában.
Kedd
A délelőtti órákban transzfer a Hurghada/El Gouna/Safaga körzetében fekvő üdülőhelyre. Szállás és vacsora a szállodában.
Szerda- Hétfő
Pihenés és szabad program az üdülőhelyen
Kedd
Transzfer a hurghadai repülőtérre ; hazautazás Budapestre charterjárattal.
* Az Esna-i zsilipet egyes időszakokban lezárják; ilyenkor a program annyiban módosul; hogy a hajó Luxor helyett Esna-ban köt ki. A vacsora és a szállás továbbra is a hajón történik; a műemlékeket Luxor helyett Esnából; transzferrel tekintik meg.
Áraink tartalmazzák
- repülőjegy árát oda-vissza Budapest-Hurghada-Budapest közvetlen charterjárattal
- buszos transzferek a körút folyamán
- 3 éjszaka hajón (4*) teljes panzióval
- 1 éjszaka vonaton (kötelezően hálófülkében - ár tartalmazza-3 ágyas nem lehetséges)
- 2 éjszaka Kairóban (4*) félpanzióval
- 8 éjszaka Hurghada/El Gouna/ Safaga körzetében (4*) félpanziós vagy all inclusive ellátással
- a programban szereplő belépőjegyek (kivéve a fakultatív programokat)
- a helyi magyar nyelvű képviselő által nyújtott szolgáltatások (a transzferek- busz és vonat - során helyi; angolul beszélő képviselő kíséri az utasokat; magyar nyelvű idegenvezető nem minden esetben biztosított)
Felhívjuk szíves figyelmüket; hogy az All inclusive felár csak a hurghadai szállásra vonatkozik. 1. gyermek 2-15 éves korig 2 felnőttel egy szobában történő elszállásolás esetén nem fizet felárakat 5*-os szállodára; valamint all inclusive felárat sem kell fizetnie.
A helyszíni körülmények függvényében a program változhat.
FONTOS: 3 ágyas hálófülke a vonaton nem foglalható, ilyen esetben 1 db 2 ágyas + 1 db 1 ágyas kombináció foglalható. (egyágyas hálófülke felár: 16.900 Ft/fő)!
0 - 2 éves korig a gyermek 13.900 Ft egyszeri díjat fizet, és nem jár neki önálló hely a repülőgépen, valamint étkezés a szállodában.
Előfoglalási akció a 2010. júniustól induló turnusokra: A 2010.február 15.-ig történő foglalás esetén 8-15%, 2010. április 15.-ig történő foglalás esetén 5-12%.
 |
|  | | Ramszesz hajóút a Níluson (IF9410) | 239.900 Ft/fő |
| Ind. időpontok: | 2010. 09. 14. - 2010. 10. 26. | 1. nap: Budapest / Kairó
Elutazás az EgyptAir menetrend szerinti járatával Kairóba. Transzfer a szállodába. Vacsora és szállás Kairóban.
2. nap: Kairó
Reggeli után egész napos kairói városnézés: Egyiptomi Múzeum, Piramisok, Szfinx, Völgy-templom, papirusz- és parfümüzem. Vacsora és szállás Kairóban.
3. nap: Kairó
Reggeli után szabadprogram. Fakultatív programlehetőség: egész napos kirándulás: Memphis és Szakkara, látogatás egy szőnyegiskolában, Citadella, Mohamed Ali mecset. Vacsora és szállás Kairóban.
4. nap: Kairó / Asszuán
Kora reggel transzfer a repülőtérre. Elutazás Asszuánba, majd transzfer a hajóhoz. Városnézés: az Asszuáni gát és a Befejezetlen Obeliszk megtekintése. Felukka (egyiptomi vitorlás) kirándulás a Níluson. Fakultatív programlehetőség: Philea templom. Ebéd, vacsora és szállás a hajón.
5. nap: Asszuán / Kom Ombo / Edfu
Reggeli után szabadprogram. Fakultatív programlehetőség: Abu Simbel. Kora délután elhajózás Kom Ombo irányába, majd látogatás Kom Ombo templomába. Továbbhajózás Edfu felé. Ebéd, vacsora és szállás a hajón.
6. nap: Edfu / Luxor
Reggeli után látogatás Horusz edfui templomába. Hajózás az esznai zsiliphez. Közben pihenés, napozás a fedélzeten. Ebéd, vacsora és szállás a hajón.
7. nap: Luxor / Hurghada
Reggeli után Luxor nyugati oldalának megtekintése: Királyok Völgye, Hatsepszut fáraónő sziklatemploma, Memnon Kolosszusok, alabástrom üzem. Fakultatív programlehetőség: a keleti part meglátogatása: Karnak és Luxor templomok. Késő délután elutazás Hurghadára busz transzferrel. Érkezés a késő esti órákban. Vacsora és szállás Hurghadán.
8.-10. nap: Hurghada
Reggeli után szabadprogram. Fakultatív programlehetőségek: Jeep Szafari, Gifton sziget. Vacsora és szállás Hurghadán.
11. nap: Hurghada / Kairó / Budapest
Kora reggel transzfer a repülőtérre, hazautazás kairói átszállással.
Az ár tartalmazza:
1.) Szállás: Kairóban szálloda, Níluson: 5* de lux hajó, Hurghadán szálloda
2.) Ellátás: Kairóban és Hurghadán félpanzió, a hajón teljes ellátás
3.) Beépített programok (magyar nyelvű idegenvezetéssel)
4.) Repülőjegyek: BUD-CAI, CAI-ASW, HRG-CAI, CAI-BUD útvonalon
5.) Busz transzfer Luxor - Hurghada között
6.) Repülőtéri transzferek
7.) Vízumdíj
 |
|  | | Sphinx hajóút a Níluson (IF1200) | 179.900 Ft/fő |
| Utazás: | repülővel, busszal és hajóval |
| Szállás: | Hotel***/**** , hajó |
| Ind. időpontok: | 2010. 09. 17. - 2010. 10. 15. | Hurghada - Asszuán - Luxor - Kairó - Hurghada
- 3 éj hajón (4*) teljes panzióval
- 2 éj Kairóban (4*) félpanziós ellátással
- 1 éj vonaton (kötelező hálófülkében)
- 8 éj Hurghada/Safaga/El Gouna körzetében (4*) félpanziós vagy all inclusive ellátással
A PROGRAM RÉSZLETEZÉSE
1. nap
Indulás Budapestről közvetlen charterjárattal Hurghadára. Megérkezés; a vízum ügyintézése; majd transzfer a Hurghada/El Gouna/Safaga körzetében fekvő 4*-os szállodába; bejelentkezés és vacsora.
2. nap
Pihenés és szabad program az üdülőhelyen.
3. nap
Pihenés és szabad program az üdülőhelyen.
4. nap
Pihenés és szabad program az üdülőhelyen.
5. nap
Pihenés és szabad program az üdülőhelyen.
6. nap
Korán reggel indulás Asszuán felé. Megérkezés; a Philae-i templomok meglátogatása; amelyeket az Asszuáni Nagy Gát építése miatt Philae szigetéről egy másik szigetre telepítettek át. A nagyobbik templomot Izisznek és Hórusznak emelték; a kisebbiket Hathornak. Ezután beszállás a hajóra; majd indulás Kom Ombo-ba. Ebéd a hajón. Kom Ombo Ptolemaiosz-kori templomának megtekintése után vacsora és szállás a hajón. (A sok program miatt előfordulhat; hogy Kom Ombo megtekintése csak másnap reggel lesz)
7. nap
Reggeli után hajózás Edfu-ba; majd az Edfu-i Hórusz templom meglátogatása; amely Krisztus előtt az első században készült el; korának legteljesebb egyiptomi emléke. A gigantikus műemléket konflisokkal lehet megközelíteni. Ebéd a hajón. Délután az Esna-i zsilipen keresztül hajózás Luxorba (*). Vacsora és szállás a hajón.
8. nap
Reggeli után a Nyugati Part meglátogatása: Királyok völgye; Hatsepszut királynő temploma; Memnon-kolosszusok és egy alabástromműhely. Visszatérés a hajóra majd ebéd. Ezután a monumentális karnaki és luxori templomok megtekintése. Vacsora és szállás a hajón. (A sok program miatt előfordulhat; hogy a Karnaki és Luxori templom megtekintése csak másnap lesz)
9. nap
Reggeli után egész napos szabad program Luxorban. Este transzfer a vasútállomásra; éjjel utazás vonattal Kairóba (kötelező hálófülkében; 3 ágyas nem lehetséges)
10. nap
Reggel érkezés Kairóba; transzfer a szállodába. Egész napos program Kairóban. Egyiptom Múzeum; Gizai Piramisok; Szfinx; papiruszműhely; ékszerüzlet meglátogatása. Esti fakultatív program lehetőség: hang-és fényjáték Gizában (külön fizetendő). Vacsora és szállás a kairói szállodában (4*).
11. nap
Reggeli után szabadprogram Kairóban ( fakultatív programként szakkarai kirándulás - külön fizetendő ). Vacsora és szállás a kairói szállodában.(4*)
12. nap
A délelőtti órákban transzfer a Hurghada/El Gouna/Safaga körzetében fekvő 4*-os üdülőhelyre. Szállás és vacsora a szállodában.
13. nap
Pihenés és szabad program az üdülőhelyen.
14. nap
Pihenés és szabad program az üdülőhelyen.
15. nap
Transzfer a hurghadai repülőtérre; hazautazás Budapestre charterjárattal.
* Az Esna-i zsilipet egyes időszakokban lezárják; ilyenkor a program annyiban módosul; hogy a hajó Luxor helyett Esna-ban köt ki. A vacsora és a szállás továbbra is a hajón történik; a műemlékeket Luxor helyett Esnából; transzferrel tekintik meg.
Áraink tartalmazzák:
- repülőjegy árát oda-vissza Budapest-Hurghada-Budapest közvetlen charterjárattal
- buszos transzferek a körút folyamán
- 3 éjszaka hajón (4*) teljes panzióval
- 1 éjszaka vonaton (kötelező hálófülke felár - ár tartalmazza; 3 ágyas nem lehetséges)
- 2 éjszaka Kairóban (4*) félpanzióval
- 8 éjszaka Hurghada/El Gouna/ Safaga körzetében (4*) félpanziós vagy all inclusive ellátással
- a programban szereplő belépőjegyek (kivéve a fakultatív programokat)
- a helyi magyar nyelvű képviselő által nyújtott szolgáltatások (a transzferek- busz és vonat - során helyi; angolul beszélő képviselő kíséri az utasokat; magyar nyelvű idegenvezető nem minden esetben biztosított)
Felhívjuk szíves figyelmüket; hogy az All inclusive felár csak a hurghadai szállásra vonatkozik. 1. gyermek 2-15 éves korig 2 felnőttel egy szobában történő elszállásolás esetén nem fizet felárakat 5*-os szállodára; valamint all inclusive felárat sem kell fizetnie.
A helyszíni körülmények függvényében a program változhat!
Előfoglalási akció a 2010. júniustól induló turnusokra: A 2010.február 15.-ig történő foglalás esetén 8-15%, 2010. április 15.-ig történő foglalás esetén 5-12%. |
|  | | Tutanchamon hajóút a Níluson (IF5384) | 144.900 Ft/fő |
| Utazás: | repülővel, hajóval vonattal |
| Szállás: | hotel, hajó, 1. osztályú vonat |
| Ind. időpontok: | 2010. 09. 14. - 2010. 10. 19. | nap / 7 éjszaka
minimum 8 fő jelentkezése esetén indul
Hurghada - Asszuán - Luxor - Kairó - Hurghada
- 3 éj hajón (4*) teljes panzióval
- 1 éj vonaton (kötelező hálófülkében az ár tartalmazza)
- 1 éj Kairóban (4* félpanziós ellátással)
- 2 éj Hurghada/Safaga/El Gouna körzetében (4* vagy 5*) félpanziós vagy all inclusive ellátással
A PROGRAM RÉSZLETEZÉSE
1. nap
Indulás Budapestről közvetlen charterjárattal Hurghadára. Megérkezés; a vízum ügyintézése; majd transzfer a Hurghada/El Gouna/Safaga körzetében fekvő a szállodába; bejelentkezés és vacsora.
2. nap
Korán reggel indulás Asszuán felé. Megérkezés; a Philae-i templomok meglátogatása; amelyeket az Asszuáni Nagy Gát építése miatt Philae szigetéről egy másik szigetre telepítettek át. A nagyobbik templomot Izisznek és Hórusznak emelték; a kisebbiket Hathornak. Ezután beszállás a hajóra; majd indulás Kom Ombo-ba. Ebéd a hajón. Kom Ombo Ptolemaiosz-kori templomának megtekintése után vacsora és szállás a hajón. (A sok program miatt előfordulhat; hogy Kom Ombo megtekintése csak másnap reggel lesz)
3. nap
Reggeli után hajózás Edfu-ba; majd az Edfu-i Hórusz templom meglátogatása; amely Krisztus előtt az első században készült el; s korának legteljesebb egyiptomi emléke. A gigantikus műemléket konflisokkal lehet megközelíteni. Ebéd a hajón. Délután az Esna-i zsilipen keresztül hajózás Luxorba (*). Vacsora és szállás a hajón.
4. nap
Reggeli után a Nyugati Part meglátogatása: Királyok völgye; Hatsepszut - temploma; Memnon-kolosszusok ; alabástromműhely. Visszatérés a hajóra majd ebéd. Ezután a monumentális karnaki és luxori templomok megtekintése. Vacsora és szállás a hajón. (A sok program miatt előfordulhat; hogy a karnaki és luxori templom megtekintése csak másnap lesz)
5. nap
Reggeli után egésznapos szabad program Luxorban. Este transzfer a vasútállomásra; éjjel utazás vonattal Kairóba (kötelező hálófülkében).
6. nap
Reggel érkezés Kairóba; transzfer a szállodába. Egész napos program Kairóban. Egyiptom Múzeum; Gizai Piramisok; Szfinx; papiruszműhely; alabástromműhely meglátogatása. Esti fakultatív program lehetőség: hang-és fényjáték Gizában (külön fizetendő). Vacsora és szállás a kairói szállodában (4*).
7. nap
A délelőtti órákban transzfer a Hurghada/El Gouna/Safaga körzetében fekvő üdülőhelyre. Szállás és vacsora a szállodában.
8. nap
Transzfer a hurghadai repülőtérre; hazautazás Budapestre charterjárattal.
* Az Esna-i zsilipet egyes időszakokban lezárják; ilyenkor a program annyiban módosul; hogy a hajó Luxor helyett Esna-ban köt ki. A vacsora és a szállás továbbra is a hajón történik; a műemlékeket Luxor helyett Esnából; transzferrel tekintik meg.
Áraink tartalmazzák
- repülőjegy árát oda-vissza Budapest-Hurghada-Budapest közvetlen charterjárattal
- buszos transzferek a körút folyamán
- 3 éjszaka hajón (4*) teljes panzióval
- 1 éjszaka vonaton (hálófülke felár - ár tartalmazza;3 ágyas nem lehetséges)
- 1 éjszaka Kairóban (4*) félpanzióval
- 2 éjszaka Hurghada/El Gouna/ Safaga körzetében (4*vagy 5*); félpanziós vagy all inclusive ellátással
- a programban szereplő belépőjegyek (kivéve a fakultatív programokat)
- a helyi magyar nyelvű képviselő által nyújtott szolgáltatások (a transzferek- busz és vonat - során helyi; angolul beszélő képviselő kíséri az utasokat; magyar nyelvű idegenvezető nem minden esetben biztosított)
Előfoglalási akció a 2010. júniustól induló turnusokra: A 2010.február 15.-ig történő foglalás esetén 8-15%, 2010. április 15.-ig történő foglalás esetén 5-12%. |
|  | | Tutankhamon program (IF9492) | 219.900 FT/fő |
| Ind. időpontok: | 2010. 09. 14. - 2010. 10. 26. | 1. nap: Budapest / Kairó
Elutazás az EgyptAir menetrend szerinti járatával Kairóba. Transzfer a szállodába. Vacsora és szállás Kairóban.
2. nap: Kairó
Reggeli után egész napos kairói városnézés: Egyiptomi Múzeum, Piramisok, Szfinx, Völgy-templom, papirusz- és parfümüzem. Vacsora és szállás Kairóban.
3. nap: Kairó
Reggeli után szabadprogram. Fakultatív programlehetőség: egész napos kirándulás: Memphis és Szakkara, látogatás egy szőnyegiskolában, Citadella, Mohamed Ali mecset. Vacsora és szállás Kairóban.
4. nap: Kairó / Asszuán
Kora reggel transzfer a repülőtérre. Elutazás Asszuánba, majd transzfer a hajóhoz. Városnézés: az Asszuáni gát és a Befejezetlen Obeliszk megtekintése. Felukka (egyiptomi vitorlás) kirándulás a Níluson. Fakultatív programlehetőség: Philea templom. Ebéd, vacsora és szállás a hajón.
5. nap: Asszuán / Kom Ombo / Edfu
Reggeli után szabadprogram. Fakultatív programlehetőség: Abu Simbel. Kora délután elhajózás Kom Ombo irányába, majd látogatás Kom Ombo templomába. Továbbhajózás Edfu felé. Ebéd, vacsora és szállás a hajón.
6. nap: Edfu / Luxor
Reggeli után látogatás Horusz edfui templomába. Hajózás az esznai zsiliphez. Közben pihenés, napozás a fedélzeten. Ebéd, vacsora és szállás a hajón.
7. nap: Luxor
Reggeli után Luxor nyugati oldalának megtekintése: Királyok Völgye, Hatsepszut fáraónő sziklatemploma, Memnon Kolosszusok, alabástrom üzem. Fakultatív programlehetőség: a keleti part meglátogatása: Karnak és Luxor templomok. Vacsora és szállás Luxorban.
8. nap: Luxor / Kairó / Budapest
Kora reggel transzfer a repülőtérre, hazautazás kairói átszállással.
Az ár tartalmazza:
1.) Szállás: Kairóban szálloda, Níluson: 5* de lux hajó, Luxorban szálloda
2.) Ellátás: Kairóban és Luxorban félpanzió, a hajón teljes ellátás
3.) Beépített programok (magyar nyelvű idegenvezetéssel)
4.) Repülőjegyek: Budapest-Kairó, Kairó-Asszuán, Luxor-Kairó, Kairó-Budapest útvonalon
5.) Repülőtéri transzferek
6.) Vízumdíj
 |
|  | | BAHREIN, NEPÁL,VIETNÁM, MALÁJZIA, SRI-LANKA (IF9803) | | 1. nap Indulás az esti órákban Budapestről közvetlen charterjárattal.
2. nap Érkezés Bahreinbe a reggeli órákban, étkezés leszállás előtt a repülőgépen. Egész napos kirándulásunkat a 16. században épült Bahreini Erőd megtekintésével kezdjük, majd folytatjuk a 25 km hosszú Fahad Király híddal. Látogatást teszünk egy tevefarmra ahol a több mint 400 tevét egészen közelről csodálhatjuk meg. A legelső arábiai olajkút, amely már több mint 70 éve épült szintén túránk állomását képezi, majd az Életfát tekintjük meg, amely már 400 éve növekszik a bahreini sivatag kellős közepén bármilyen vízforrás nélkül. Következő látnivaló a Nagymecset, ahonnan egyenesen a Nemzeti Múzeumba, majd a bahreini bazárba vezet utunk, ahol lehetőség nyílik különleges fűszerek, gyümölcsök, kelmék, valamint tradicionális tárgyak vásárlására. Szállás a választott kategóriájú szállodában (1 éj). 3* Bahrain International, Gulf Gate Hotel. 4* Delmon International Hotel.
3. nap Reggelit követően a programot a Bait Al Quaran múzeum és Sheikh Isa Bin Ali -63 évig Bahrein uralkodója- rezidenciájának megtekintésével kezdjük. Bahreini látogatásunk utolsó állomása a 15. században, tipikus arab stílusban épült Arad Erőd. Délután repülés Katmanduba, Nepál fővárosába, érkezés az esti órákban. Vacsora a repülőn. Szállás a választott kategóriájú szállodában (2 éj). 3* Hotel Grand. 4* The Everest Hotel.
4. nap Reggeli után félnapos városnézés Katmanduban, ahol a helyi nevezetességeket és látványosságokat tekintjük meg. Ezután a 2000 éves, buddhista Swayambhunath óriás sztupát tekintjük meg. Délután fakultatív program lehetőség: Pashupatinat hindu zarándok- és halottégető hely, templomok látogatása. 5.900.-Ft/fő. Szállás a választott kategóriájú szállodában. 3* Hotel Grand. 4* The Everest Hotel.
5. nap Reggeli majd félnapos kirándulás: Patan középkori főváros (UNESCO Világörökségi paloták, templomok) felfedezése, ahol sok buddhista templomot és más szép épületeket csodálhatunk meg. Tibeti Kézműves központ látogatása a következő úticél, ahol a tradicionális szőnyegszövést csodálhatjuk meg. Délután repülés Hanoiba, vacsora a repülőn, érkezés az időeltolódás miatt késő este,(3 éj). Szállás a választott kategóriájú szállodában. 3* Medallion, Majestic Salute, La Dolce Vita, Boss Hotel, Hoa Bihn Palace. 4* Mercure la Gare, Maison De Hanova, Flower Garden.
6. nap Reggeli után egész napos kirándulás a Halong-öbölbe, hajózás az Unesco Világörökségi szigetkúpok, barlangok között. Az ebéd friss tengeri étel, amelyet a hajón szolgálnak fel. Szállás a választott kategóriájú szállodában. 3* Medallion, Majestic Salute, La Dolce Vita, Boss Hotel, Hoa Bihn Palace. 4* Mercure la Gare, Maison De Hanova, Flower Garden.
7. nap Reggeli, majd szabad program. Fakultatív programlehetőség Tam Cocba ebéddel. Utazás közben Ho Chi Minh mauzóleuma és az Egypillérű Pagoda megtekintése. Tam Cocban hangulatos csónakázás a rizsföldeken karsztkúphegyek, barlangok között. 9.900.-Ft/fő. Szállás a választott kategóriájú szállodában. 3* Medallion, Majestic Salute, La Dolce Vita, Boss Hotel, Hoa Bihn Palace. 4* Mercure la Gare, Maison De Hanova, Flower Garden.
8. nap Reggelit követően félnapos városnézés Hanoiban egy helyi, jellegzetes közlekedési eszközzel, majd egy vízi bemutató megtekintése. Délután repülés Kuala Lumpurba, a maláj fővárosba (2 éj), étkezés a repülőn. Érkezés után vásárlási lehetőség nyílik az éjszakai piacon. Szállás a választott kategóriájú szállodában. 3* Alpha Genesis, Grand Continental. 4* Ancasa Hotel, Maytower Hotel.
9. nap Reggeli után az egész napos kirándulás első állomása az ónüzem, ahol a világ legnagyobb söröskupáját megtekintjük (Guiness rekordok könyve). Ezután a Batu barlangba -hindu szentély- látogatunk. Városnézés: Szultáni palota, parlament, Nemzeti Múzeum, mecsetek, Merdeka-tér, Petronas-ikertorony. Szállás a választott szállodában. 3* Alpha Genesis, Grand Continental. 4* Ancasa Hotel, Maytower Hotel.
10. nap Reggeli után repülés Colombóba, majd tovább utazás busszal Kandybe az Unesco Világörökség szent városába, a szingaléz királyok utolsó fellegvárába. (2 éj). Városnézés: Buddha Fog Templom, amely a leghíresebb Buddhista zarándokhely a szigetországban, Királyi Botanikus kert, Kandy-tó, valamint egy drágakő múzeum megtekintése. Szállás a választott kategóriájú szállodában. 3* Hotel Topaz, 4* Chaya Citadel. Üdülőprogram esetén: 3* Paradise Beach Hotel, 4* Jetwing Sea Hotel, Jetwing Blue Hotel.
11. nap Reggeli után indulás Dambulla sziklakolostorához, útközben látogatás Aluvihara napjainkban is műkődő sziklatemplomába illetve Matale-ba , egy fűszerkertbe, ahol kóstolóval és masszázzsal egybekötött bemutatóban részesülhetünk. Továbbutazás a sziklakolostorhoz, útközben jellegzetes ceyloni tájban gyönyörködhet az oda utazó: rizsföldek, kókuszligetek, ananászkertek, gumifa ültetvények váltják egymást. Dambulla-ban a szobrokkal és festményekkel díszített barlangszentélyek, a buddhizmus különböző korszakainak jellegzetes örökségei. Este érkezés Habarana-ba. Szállás a választott kategóriájú szállodában. 3* Chaya Village, 4* Chaya Lodge. Üdülőprogram esetén 3* Paradise Beach Hotel, 4* Jetwing Sea Hotel, Jetwing Blue Hotel.
12. nap Reggeli után Sigiriya „oroszlán-sziklájának" meghódítása, melyre az V.században a menekülő Kassjapa király építtetett erődöt. A vár romjai ma is sejtetik annak egykori nagyságát. A szikláról szép kilátás nyílik a környező szavannás tájra. Továbbutazás a tengerparta, útközben betérő Pinnewala-ba, ahol a dzsungelben árván maradt, illetve beteg állatokat gondozzák. Késő délután érkezés a tengerpartra, majd pihenés. Szállás a választott kategóriájú szállodában. 3* Paradise Beach Hotel, 4* Browns Beach Hotel. Üdülőprogram esetén 3* Paradise Beach Hotel, 4* Jetwing Sea Hotel, Jetwing Blue Hotel.
13. nap Reggelit követően délelőtt az idillikus tengerpart élvezése, fürdőzés, majd kora délután transzfer a repülőtérre. Hazarepülés az esti órákban 1 technikai leszállással. Vacsora és reggeli a repülőn.
14. nap Érkezés Budapestre.
Árak tartalmazzák : charter repülőjegyet a jelzett útvonalon, szállást a választott kategóriájú szállodában ,reggelis ellátást, négy magyar idegenvezetőt, akik a charter gépen utaznak, a programok, illetve a belépők költségeit.
Nem tartalmazzák: , fakultatív programlehetőségek, Az utazáshoz +6 hónapig érvényes útlevél, a vízumokhoz 5 db színes fotó szükséges.
Nem tartalmaz személyes jellegű kiadásokat (pl hordár a reptereken, borravaló sofőröknek, helyi idegenvezetőknek, minibár, telefon, stb).
Az árak tájékoztató jellegűek, a programok és árak változtatásának jogát fenntartjuk!
Előfoglalási kedvezmény: október 31. előleg fizetése esetén - 30.000.-Ft/fő
|  |
|
|
 |
|
|
|
|
|
|