|
|
|
 |
|
|
 |
India |
| DELHI - AGRA - JAIPUR (IF3875) | 299.800 Ft/fő |
| Utazás: | repülővel és autóbusszal |
| Ind. időpontok: | 2010. 11. 06. - 2010. 12. 04. | Program:
1. nap: Budapest–Delhi
Elutazás menetrendtől függően (európai átszállással) Budapestről Delhibe. Érkezés az éjszakai órákban, transzfer a szállodába.
2. nap: Delhi és Mahatma Gandhi
Reggeli után Delhivel ismerkedünk. Egész napos városnézésünk során egy különös világot ismerhetünk meg a régi és az új Delhiben. Először Mahatma Gandhi síremlékét, a Raj Ghat-ot tekintjük meg. Ellátogatunk a vörös erődbe, melyet még Shah Jahan mogul uralkodó építtetett. Ellátogatunk az indiai bahá’í Lótusz templomba, mely az egyik leglátogatottabb pontja a Földnek. Ennek ellenére a templomban szinte hallható a csend! Riksára szállva utazunk a Jama Masjid Mecsethez, India legnagyobb mecsetjéhez. Új-Delhi városrészbe látogatunk, ahol az angol behatás és tradíció nyomaival találkozunk. Láthatjuk a művészi kivitelezésű, 1600 éves győzelmi oszlopot, a Qutub Minart (73 m magas). Mellette találjuk az Iszlám Hatalma Mecsetet (1193-ból), Humayuns császár mogul időkből származó mauzóleumát. A Parlament épületei, elnöki rezidencia, a hivatali épületek mind a viktoriánus korabeli építészet jegyeit viselik. Szálláshelyünkre térünk vissza.
3. nap: A jaipuri piac
Ezen a napon Rajasthan állam fővárosába, Jaipurba utazunk. Útközben – ha időnk engedi – megtekintjük a Taj Mahal közvetlen elődjét, a Baby Tajt, az Itmad-ud-Daula-ot. Délután érkezünk a városba, ahol ellátogatunk a jaipuri piacra. A színes bazársoron vásárlási lehetőség (kötelező alkudozással), a bazár mögötti szabad piacot is érdemes megnézni. Szállásunk 2 éjszakán át Jaipurban lesz.
4. nap: Jaipur – a vörös színű város
Reggeli, majd Jaipur városával ismerkedünk, mely a meghatározó rózsaszínről kapta nevét. A dombtetőre épült Borostyán erődből páratlan kilátás nyílik a környékre. A fárasztó emelkedőt elefántháton tesszük meg. Délután városnézés: Johari-bazár, a Szelek Palotája (5 emeletéről 950 rácsozott ablakából kémlelhették a hölgyek a várost). A Paloták és a városfalak furcsán vörös színűek. A City Palace az óváros nagy részét elfoglalja. Itt található az Obszervatórium, paloták, miniatúrák, fegyvertár.
5. nap: Fatehpur Sikri – az egykori főváros
Ezen a napon Agrába utazunk. Útközben felkeressük a Fatehpur Sikri-t, az Akbar császár által építtetett palotát (1569). Az egykori főváros vörös homokkőből épült épületei, palotái, kertjei mind-mind az iszlám és hindu építészet jegyeit viselik. Továbbutazva délutánra Agrába érkezünk. 2 éjszakán át itt lesz szállásunk.
6. nap: Agra az erőddel és a Taj Mahal
Megreggelizünk, majd a Taj Mahalt, a Shah Juhan császár által a fiatalon elhunyt felesége, Mumtaz Mahal tiszteletére építtetett remekművet tekintjük meg. Az építmény India jelképe - a világörökség része. 22 éven át mintegy 20.000 ember építette márványból, 1653-ban készült el. Következő állomásként Itmadud Duala síremlékét, a vörös kőből épült Agra erődöt látogatjuk meg. (2,5 km hosszú fallal körülvett erőd, benne az Andalúz csarnok, Tükrök Palotája.) Innen folytatjuk városnéző programunkat, ismerkedve a város kulturális emlékeivel.
7. nap: Sikendra Akban sírja
Megreggelizünk, majd elhagyjuk Agra városát. Útközben egy nagy parkban megtekintjük Akbar császár 1565-ben épült, fallal körülvett síremlékét. Délutánra visszaérkezünk Delhibe, ahol menetrend és közlekedési lehetőség függvényében szabadidő.. Késő este transzfer a repülőtérre, elutazás Budapestre az éjszakai órákban.
8. nap: Delhi–Budapest
Folyamatos repülőút után (európai átszállással) érkezés Budapestre a kora délutáni órákban.
Minimális létszám: 10 fő.
Transzfer csatlakozás lehetőségeiről
Utazás: menetr. szerinti repülővel, európai átszállással, helyben autóbusszal
Elhelyezés: 6 éjsz. szálloda****
Ellátás: 6x félpanzió
Belépők tájékoztató árai: 70 USD
BBP biztosítás megkötése utazási feltétel!
 |
|  | | Szállás: | helyi négycsillagos szállodákban, kétágyas szobákban | Út típusa: csoportos
Utazás: menetrend szerinti repülőjáratokkal, Budapest - Delhi - Budapest útvonalon, átszállással, Delhi - Varanasi - Khajuraho útvonalon belső repülőjáratokkal, a körutazás alatt légkondicionált autóbusszal és vonattal.
Repülési idő: kb. 8 óra Delhiig.
Időpontok: 2010. szeptember 2-12.
Időtartam: 11 nap / 9 éjszaka (2 éj Delhi, 1 éj Varanasi, 1 éj Khajuraho, 1 éj Agra, 2 éj Jaipur, 1 éj Mandawa, 1 éj Delhi).
Elhelyezés: Elhelyezés: helyi négycsillagos szállodákban, kétágyas szobákban.
Ellátás: félpanzió (büféreggeli és büfévacsora), kivétel az első napon, amikor vacsora a késői érkezés miatt nem lehetséges.
Minimum létszám: 15 fő.
1. nap: Elutazás átszállással Delhibe. Megérkezés az éjszakai órákban. Transzfer a szállodába, szállás.
2. nap: Városnézés Ó-Delhiben. A Parlament, a Qutab Minar épületegyüttes, ahol Altamish síremléke, valamint India egyik legrégibb mecsetje látható, az India-Kapu (háborús emlékmű) megtekintése. Szállás és vacsora Delhiben.
3. nap: Elutazás repülővel Varanasiba, a Gangesz-folyó mentén épült zarándokhelyre. Transzfer a szállodába. Délután utazás Sarnathba, ahol Buddha első prédikációját tartotta. Este részvétel az Artin: zenés hindu szertartás, ima a folyón úszó mécsesek és kivilágított, feldíszített csónakok között. Vacsora és szállás Varanasiban.
4. nap: Kora reggel indulás a Gangeszhez, ahol a folyóhoz levezető gathok - a megtisztulni vágyóknak épített, a part mentén kb. 5 kilométer hosszan húzódó lépcsők - találhatók. Hajókázás a folyón, a hamvasztók közelében, a Vishvanath Templom megtekintése kívülről, majd elutazás repülővel Khajurahóba, amely lenyűgöző, faragványokkal és szobrokkal díszített templomairól híres. A Nyugati csoporthoz tartozó, 800 szoborral díszített Kandariya Mahadev templom megtekintése. Vacsora és szállás Khajurahóban.
5. nap: Elutazás a középkori Orcha városába.A 16. - 17. században épített templomok - Ram Raja, Chaturbhuj és Laxminarayan - megtekintése. Elutazás Agrába légkondicionált vonattal. Vacsora és szállás Agrában.
6. nap: Városnézés a Yamuna folyó partján elhelyezkedő Agrában, amely a mogulok uralma idején az ország fővárosa volt. Látogatás a hatalmas, homokkőből épült Agra Erődben, a mogul építészet egyik remekművében, majd a világszerte ismert Taj Mahalban, a „Szerelem emlékművében”, amelyet Sah Jahan császár emeltetett második felesége emlékére. Délután továbbutazás Jaipurba, a „rózsaszín városba”. Az 1569-ben épült, majd nem sokkal később vízhiány miatt elhagyott Fatehpur Sikri megtekintése, ahol hatalmas csarnokok és pompás paloták váltják egymást, köztük a híres Jama Masjid császári mecset Chishti sejk díszes sírjával. Vacsora és szállás Jaipurban.
7. nap: A városnézés folytatása az 1728-ig az állam fővárosaként működő városban. A dombtetőre épült Amber Erőd megtekintése, majd látható a Csillagvizsgáló, a Jantar Mantar, a vörös homokkőből épült, öt emelet magas Hawa Mahal, a „Szelek Palotája”, amelynek falai mögül figyelték az uralkodó hölgyek az utcán zajló városi életet, miközben az épület falai védték őket a kíváncsi tekintetektől. Vacsora és szállás Jaipurban.
8. nap: Elutazás a kb. 160 km-re lévő Mandawába, az egykoron gazdag kereskedővárosba, amelynek fő nevezetessége a ma már szállodaként üzemelő, ám színes freskóinak és különleges berendezésének köszönhetően még mindig lenyűgöző Mandawai kastély. Vacsora és szállás Mandawában.
9. nap: Visszautazás Delhibe autóbusszal. A délután szabad vásárlásra, pihenésre. Vacsora és szállás Delhiben.
10. nap: Délelőtt a városnézés folytatása: a Jama Masjid - India legnagyobb mecsetje, a Raj Ghat -Mahatma Gandhi hamvasztásának helyszíne és a 17. századi, márvánnyal díszített Vörös Erőd megtekintése. A városnézés a Chandi Chowk-on, az un. "Ezüst Utcán" zárul. A délután szabad. Este vacsora, majd transzfer a repülőtérre. Elutazás menetrend szerinti járattal, átszállással Budapestre.
11. nap: Megérkezés Budapestre a menetrend szerint.
A részvételi díj a következő szolgáltatásokat tartalmazza:
utazás a leírásnak megfelelően repülőgéppel, vonattal és autóbusszal, 9 éjszaka szállás kétágyas szobában félpanzióval, a leírt programok, magyar idegenvezetés, betegség-, baleset-, poggyász- és útlemondási biztosítás.
A részvételi díj nem tartalmazza a repülőtéri illetékeket és díjakat, a vízum díját és a belépőket.
10% ELŐFOGLALÁSI KEDVEZMÉNNYEL!
Feltétel: jelentkezés legkésőbb az indulás előtti 60. napig
|  | | India-Nepál (IF7953) | 459.500 Ft/fő |
| Ind. időpontok: | 2010. 10. 19. | 1.nap: Utazás Delhi-be, átszállással. Szállás elfoglalása éjfél után.
2.nap: DELHI csodái Ó-Delhi-ben meglátogatjuk a mogul uralkodók hajdani központját, a -Vörös Erodöt. Utána a Chandi Chawk (ezüst utca) bazári forgatagán keresztül átsétálunk India legnagyobb mecsetéhez, a 10000 hívőt befogadni képes Jama Masjid-hoz. Felkeressük a Hindusztán csodájának nevezett Kutab Minar imatornyot és India legrégibb mecsetét, udvarán a híres vasoszlopokkal. Humájun mogul uralkodó pompás mauzóleuma szintén elbűvöli a látogatót; majd felkeressük a néhai Ghandi elnökök síremlékeit.
3. nap: AMBER-JAIPUR: Amber - Jaipur-tól nem messze északra egy Mogul királyi székhely volt. Felmegyünk a hegytetőn álló pompás erőd-palotába, ahol megtekinthetok díszes kapuk, udvarok, csarnokok; tó közepén álló mogul díszkert. Jaipur - a „rózsaszín városnak" is nevezett gazdag múltú történelmi város megtekintése: Szelek Palotája (kívülről), Városi Palota (díszkapuk, gyujtemények), Dzsantar Mantor XVIII.sz. csillagvizsgáló, híres óvárosi bazár. Szállás /kb. 250 km/
4.nap: JAIPUR környéke -FATEHPUR SIKRI: Gaitor - a radzsput uralkodók faragott márvány síremlékei; Galta - egy festői szurdokban található vallási központ (Napisten Temploma, medencék, kilátás). Utazás Rajasthanból át Uttar Pradesh államba: Fatehpur Sikri - a korabeli mogul főváros hindu és muzulmán stílusjegyeket egyaránt ötvöző palota-komplexumának (pazar tornyos épületek, díszes udvarok) valamint a kapcsolódó hatalmas Jami Masjid mecset megtekintése. Szállás Agra-ban (2 éj) /kb. 240 km/.
5.nap: AGRA /TAJ MAHAL/ és környéke: Kirándulás a közeli Sikandra-ba, Nagy Akbar mauzóleumához (káprázatos díszkapu, park). Agra-ban először megtekintjük a híres Vörös Erőd épületegyüttesét, majd felkeresünk egy márványcsiszoló műhelyt. Ezután következik utunk egyik fénypontja, a Taj Mahal, melyet a mogul uralkodó Sah Dzsahan építtetett kedvenc felesége emlékére. A világ legféltettebb síremlékében a drágakő berakások, márványfaragások apró részleteiben gyönyörködhet az utazó. Naplementekor látványos, ahogy a lemenő nap sugarai rózsaszínre festik a hófehér márványfalakat. /22 km/
6.nap: AGRA - GWALIOR: De. megtekintjük a széles Yamuna folyó túlpartján a Taj Mahal „kistestvérének" is becézett márvány „ékszerdobozt", Itmad-ud-Daulah káprázatos síremlékét. Utazás délre Gwalior-ba vonattal, ahol felkeressük az óváros feletti hegyen épült 3 km hosszú várerődöt, ennek hindu templomait és legfobb látványosságot a Man Mandir palotát, valamint a bazaltsziklába faragott dzsaina szobrokat. Szállás Gwalior-ban /120 km/.
7.nap:Közép-Hindusztán ékszerei: DATIA - ORCHA: Datia - a tavakkal körülvett városban megtekintjük a XII.sz-i pazar palotát; Orcha-ban különleges palotakomplexum fogadja a látogatót: az erődfalon belül a bundela királyok 3 pompás palotája található (Jahangir Mahal, Radzs Mahal és Pravin Mahal). Szállás Kajuraho-ban /275 km/
8.nap: KAJURAHO - a templomváros: A világörökség részét képező IX-X.sz. templomcsoportot a hindu templomépítészet csúcspontjának tartják teljes joggal. Lesz időnk megcsodálni a Kandariya Mahadeva (fotemplom) és a többi templom erotikus ábrázolásait, díszes kofaragásait. Du. rövid repülőút Varanasi-ba, amely a világ legrégibb, ma is létező városa. Szabadidő Varanasi zegzugos, tehenekkel zsúfolt Gangesz-parti óvárosában. Olyan érzés, mintha az ember néhány évszázadot visszarepült volna a történelemben. Szállás Varanasi-ban /2 éj.
9.nap: VARANASI (Benares) - SARNATH:Elénk tárul Varanasi mítosza: napfelkeltekor 2 órás csónakázás a legendás Gangesz folyón. Megfigyelhetjük hajóból a hinduk rituális fürdőzését a szent folyóban, valamint rakparton sorjázó szentélyeket és halottégetőket is. Ismerkedés a város egyéb nevezetességeivel: Arany-templom, Majom-templom, egyetemi városrész, Sarnath - a buddhista világ egyik legfontosabb zarándokhelye, itt található India legnagyobb sztúpája.
10.nap: Utazás Nepál-ba: Kora reggel indulás busszal Nepálba. Áthaladunk Uttar Pradesh állam termékeny síkságán , útközben megfigyelhetjük az indiai falu életét. Ebédszünet. A nepáli határon adminisztráció, majd másik busszal folytatjuk utunkat a Royal Chitwan-ba /450 km/. Szállás elfoglalása /2 éj/.
11.nap: ROYAL CHITWAN Nemzeti Park: Távol a civilizációtól - 1 nap a Chitwan rezervátumban: reggeli után elefánt szafari a nemzeti park bozótos, szavannás részein, ahol szabadon élnek az orrszarvúk. Ebéd után kenu-túra a Narajáni folyón, amelyben aligátorok is élnek. Ezután séta a dzsungelben. Vacsora után a helyi tháru törzs tagjai mutatnak be folklórmusort. A rengeteg kulturális csúcslátnivaló után jólesik egy nap az igazi vadonban.
12.nap: KATMANDU/Nepál fovárosa: Kora reggel utazás busszal Katmandu-ba (150 km), a belvárosi szállás elfoglalása /3 éj/. Délután séta a Durbár térre, ahol a rendkívüli fafaragásokkal díszített ősi királyi épületek és templomok találhatók. Vezetett program keretében bejárjuk Katmandu központjának elbűvölő ősi utcáit, tereit (Kumari, az élő istennő háza; királyi palota, stb.)
13.nap: BAKHTAPUR - CHANGU NARAYAN - NAGARKOT: Egésznapos túra a Katmandu-völgyben: Bakhtapur - számos királyi dinasztia fővárosa volt; tereivel, művészeti értékű és UNESCO védelem alatt álló középületeivel, templomaival elkápráztatja a látogatót; egyúttal a híres nepáli fafaragásoknak és egyéb népművészeteknek is központja. Csodás tájon át, teraszos rizsföldek mentén vezet utunk a hegytetőn álló Changu Narayan szentélyhez, ahol megcsodáljuk a Pagoda jellegű templom rendkívüli fafaragásait és a Pazar kilátást. Naplemente a 2100 m magasan fekvő Nagarkot-ban, ahonnan tiszta idő esetén a Mount Everest is látható. Este szabadidő Katmandu-ban. /85 km/
14.nap KATMANDU - Völgy II.: Ismerkedés a nepáli fővároshoz közeli nevezetességekkel: Pashupatinath - hindu templomegyüttes a Bagmati folyó partján, egyben szent halottégető hely; Bodnath - fel lehet kapaszkodni az óriás buddhista sztúpára, amely körül narancsszínu ruhát viselő szerzetesekkel találkozhatunk; Swayambunath - helytetőn álló templomegyüttes Buddha szemét ábrázoló óriás sztúpával, körülötte majmok seregével, kilátással a Katmandu-völgyre. Patan - az ősi fováros páratlan műemléki főtérrel (díszes templomok és paloták), emellett faragásokat, dísztárgyakat kínáló piac. /40 km/
15.nap: KATMANDU - DELHI: Szabadidő, fak. múzeumlátogatás Katmandu-ban, a világ egyik legizgalmasabb fővárosában; fakultatív 1 órás panoráma repülés a Himalája 8000 m-es hegycsúcsainak tanulmányozására. Este utazás repülővel Delhi-be. Az India-Kapu és a kormányzati negyed megtekintése Új-Delhi-ben. Szállás a repülőtér közelében.
16.nap: hajnali elutazás Delhi-ből, érkezés Bp.-re a déli órákban.
Áraink tartalmazzák:
szállodai elhelyezés reggelivel
valamennyi program és kirándulás ( a belépőket nem tartalmazza)
utazási költségek
reptéri transzferek
magyar csoportkisérő
intercontinentális és belső repülőjáratok
repülőjegy
biztosítások
 |
|  | | Motorozás a Himaláján - a világ legmagasabb motorosútján! (IF9728) | | Motortúra a világ egyik legmagasabb útján, a Himalájában Royal Enfielddel, az Indiában gyártott veterán motorokkal. Manalitól Lehig 5 hágón kelünk át, amelyek közül Rohtang fekszik a legalacsonyabban, 3950 m-en, a legmagasabban, 5540 m-en pedig Khardungla. Az expedíció során drámai változásokat figyelhetünk meg a klímában és a kultúrában egyaránt a Himalája két oldalán. Délen, ahol a hinduizmus virágzik, zöld völgyeket látunk, északon, ahol minden kopár és száraz, a tibeti buddhizmust gyakorolják. Miközben a Himalája legegzotikusabb részein járunk, felejthetetlen tapasztalatokat és élményeket szerezhetünk ügyességből és bátorságból egyaránt.
Részletes program
1. nap
Elutazás repülővel Delhibe.
2. nap
Az esti órákban érkezünk meg Delhibe. Transzfer a szállodába.
Azt mondják, ha Indiába érkezvén sikerül meggyőznöd magad, hogy ne fordulj vissza már a reptéren, imádni fogod ezt a hatalmas kulturális sokkot, amit az ország nyújtani tud. Erre talán a legjobb hely Delhi, a világ város minden fényűzésével és a mellette ott uralkodó nyomorral. De most csak a busz ablakából lesz időnk ismerkedni a színekkel, szagokkal és hangokkal. Sietünk elfoglalni a szállásunkat, hogy a holnapi hosszú és fárasztó út előtt egy kicsit pihenhessünk.
3. nap
Reggel 5 órakor indulunk a szállodából minibusszal Manaliba, ahol a túra kezdődik. 14 órás út vár ránk, keresztül az országon. Lesz időnk megérezni, megszokni ezt a hihetetlen országot. Útközben reggeli és vacsora. Az esti órákban érkezünk meg Manaliba. Éjszaka a szállodában. (2000 m, 570 km, 14 óra minibusszal)
4. nap
A kaland ma kezdődik el. Reggeli után megismerkedünk a motorjainkkal és felfedezzük Manalit és környékét egy helyi túravezetővel. Megnézzük a Nagar várat, a Roerich művészeti galériát, a hindu templomot, és a meleg vizű forrást Vashishtnál. Éjszaka Manaliban a szállodában.
5. nap
Tesztvezetés Dhundiba egy rossz minőségű úton, hogy hozzászokjunk a hosszabb túrákhoz. Útközben ebéd. Este visszatérünk Manaliba.Utolsó éjszakánk szállodában néhány napig. (Manali-Dhundi 21 km)
6. nap
A Beas-folyó felső folyása mentén haladunk végig, útközben több falut is érintve, a Rohtang hágóig (4050 m), ahol nyáron is a hó az úr. Innen lefelé megyünk Gramphuba. Koksarnal útlevél ellenőrzés. Elérünk Keylongba, a törzsi terület központjába, innen még 35 km van hátra a kempingig Jispaban vagy Darchaban. (135 km, 3250 m)
7. nap
Elindulunk a magasabb régiók felé és zegzugos utakon haladunk felfelé, a Hanging gleccser árnyékában a festői Baralachalaig (4800 m). Leereszkedünk a Sarchu platóig, ahol sátrat verünk éjszakára. (84 km, 4253 m)
8. nap
A Sarchu platót elhagyva kanyargós utakon haladunk felfelé a 4950 m-en fekvő Namkiláig, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a Lachulangla (5090 m) feletti robosztus sziklákra, leereszkedünk a sziklás Gangla jal szurdokba. Poros, ismeretlen úton haladunk tovább a Kyangchu-Thang (Vadszamár) platón keresztül Tsokarba, ahol letáborozunk éjszakára. (133 km, 4267 m, 7 óra)
A Tsokari tavat fehér tónak is nevezik, az azt körülvevő só miatt. A partján kivont sót még mindig árulják egész Ladakhban.
9. nap
Göröngyös út vezet a Polokongkha tetejére (4920 m). Innen leereszkedünk a bután gázról híres Puga völgybe. Sumdo falut elérve felfelé haladunk Namstangig (4800 m) és tovább Karzokba. A gompa (tibeti kolostor)és a lakói a tó környékének sajátos figurái. Karzokban táborozunk éjszaka (90 km, 4568 m).
10. nap
Kora reggel visszaindulunk a tegnapi úton Sumdoba, ahonnan Mahe felé tartunk. Itt érjük el a Lehbe vezető főutat. Követjük az Indus folyót. Útközben megnézzük Hemis, Thiksey és Shey kolostorát. Lehben töltjük az éjszakát egy szállodában. (220 km, 3506 m)
11. nap
Megnézzük Stokban a palotát és a múzeumát, sétálunk a faluban, majd visszatérünk ebédelni Lehbe. Délután Phyanga megyünk és megnézzük a kolostort. Az estét ismét Lehben töltjük a szállodában.
12. nap
Felmegyünk a Khardungla hágóra (5540 m). Ez a túránk legmagasabb pontja. Itt már szükség van oxigénmaszkokra is, amit magunkkal viszünk erre a túrára. Ez a legmagasabb motorozható hágó. Csodálatos kilátás nyílik a Himalájára és völgyeire. Ebédre visszatérünk Lehbe. Délután szabadidő. Éjszaka a szállodában. (5540 m)
13. nap
Utunk több falun vezet keresztül a második legmagasabban fekvő motorozható hágón Panging, ahol táborozunk éjszaka. (174 km, 4630 m).
14. nap
Elindulunk vissza Jispaba azon az úton, amerről jöttünk. Jispában verünk sátrat. (161 km)
15. nap
Jispából Manaliban tartunk. (138 km). A túránk tulajdonképpen itt ér véget. Leadjuk a motorjainkat. Az éjszakát Manaliban töltjük szállodában.
16. nap
Délelőtt szabadidő. Délután buszra szállunk és visszaindulunk Delhibe. Az éjszakát a buszon töltjük.
17. nap
Delhiben bejelentkezünk a szállodába, majd egésznapos pihenés. Éjszaka Delhiben
18. nap
Reggeli után városnézésére indulunk Delhiben. Délelőtt a Vörös Erődöt, a Jama Masjidot (mecset) és a Raj Ghatot (Gandhi család emlékhelye) nézzük meg. Ebéd után a Győzelmi tornyot és a Lótusz szentélyt keressük fel, majd átutazunk India kapuján, szabadon nézelődünk Cannaughton. Vacsora után transzfer a repülőtérre és éjszaka inndulás haza.
19. nap
Érkezés haza a délutáni órákban.
További árinformáció:
Az árak Ft/fő értendők, nem tartalmazzák a repülőjegyet, biztosításokat, vízumköltséget.
A motor hátsó ülésén utazó kisérő részvételi díja 50.000 Ft-tal kevesebb. A csoportos utazás min. 10 fő jelentkező esetén indul, magyar túravezetéssel. |  |
|
|
 |
|
|
|
|
|
|