 |
|
|
 |
Bulgária |
| BALKÁN NAGYKÖRÚT (IF9625) | | Leírás
11 napos körutazás három országon át a múlt nyomain.
Indulási időpont: 2010.09.07
1. nap: Irány a Balkán (kb. 740 km)
Indulás a reggeli órákban. Rövid pihenő és séta Belgrád belvárosában, Hunyadi győzelmének helyszínén, majd folytatódik az út Bulgária felé. A határátlépést követően rövid utazás után a csoport megérkezik az ország fővárosába, Szófiába, ahol az éjszakát eltöltik.
2. nap: Az ortodox Bulgária (kb. 330 km)
A nap Szófi a belvárosának – Kultúrpalota, Alexander Nevski katedrális, St. Szófia templom – megtekintésével kezdődik. Majd úton Görögország felé megtekintik az UNESCO Világörökség részét képező Rilai Kolostort. Az eredetileg a X. században épült templom ma is működő szent hely, szakrális tárgyak, kéziratok tárháza. Az épületegyüttesben tett séta után folytatódik az út dél felé. A határ előtt még útba ejtik Melniket, mely kevesebb, mint 300 lakosával Bulgária legkisebb városa. A határátlépés után Stavros hangulatos üdülővárosába tartanak, ahová a megérkezés és szálláshelyek elfoglalása az esti órákban várható.
3. nap: Ég és föld között – Meteorák (kb. 620 km)
Ma élvezhetik Stavros vendégszeretetét, felmehetnek az ódon hangulatot idéző óvárosba, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a falura és környékére, de akár a tengerparton is pihenhetnek. A vállalkozó kedvűek egy kora reggel induló fakultatív program keretében az UNESCO Világörökség részét képező Meteora kolostoraiba tehetnek látogatást. A területen már ezer éve élnek remeték és 24 cseppkő-formájú sziklákra épített kolostor tekint le a vidékre, melyeket gyönyörű freskók és ikonok díszítenek belülről. Visszaérkezés a szállásra a késő esti órákban.
4. nap: Thessaloniki, a makedón metropolisz
(kb. 150 km)
Ma is választhatnak a tengerparti pihenés és egy fakultatív Thessaloniki városnézés között, melynek során megismerhetik a fő látványosságokat. Először látogatás a város jelképeként ismert, a XV. Században épült Fehér Toronyhoz, mely a lázadó török janicsárok börtöneként is szolgált. Ezek után a Régészeti Múzeumban a képzeleterejük segítségével visszarepülhetnek Nagy Sándor idejébe, majd a bizánci stílusban épült Agios Dimitris templom freskóiban és ikonjaiban gyönyörködhetnek. Szabadprogram a központban. Úton visszafelé Thessaloniki várát tekinthetik meg vendégeink, ahonnan csodálatos panoráma nyílik a városra, majd lehetőségük lesz egyénileg felfedezni az itt található éttermeket, bazárokat.
5. nap: Egy kis felüdülés
Ezt a napot kedvük szerint tölthetik el: akár a tengerparton pihenve, akár a környéket felfedezve.
6. nap: Korokon át Keletre (kb. 450 km)
Reggeli után indulás Törökország irányába, útközben a Trák-tenger és a természet megkapó szépségeiben gyönyörködhetnek. Megtekintik Amphipolist, a várost, mely Fülöp és Nagy Sándor idején élte virágkorát. A romok között sétálva elmerenghetnek azon, hogy hogyan folyhatott itt az élet közel 2400 évvel ezelőtt, a múzeumi körséta során pedig az ókortól egészen a korai kereszténységig minden korból származó leletek tárulnak Önök elé. Pihenő Philippiben, ahol Pál apostol megalapította Európa első keresztény templomát, majd Kavala városa következik, ahol egy rövid séta keretében megtekintik a kikötőt, a római korból fennmaradt akvaduktot és ellátogatnak a város keleti részén fekvő fellegvárba. Ezután a part mentén továbbhaladva több, már török hangulatot idéző kisvároson vezet át a csoport útja. A görög-török határ átlépése után a busz dél felé fordul, így a Gelibolu félszigeten végighaladva egészen a Márvány-Tenger torkolatáig jutnak el, ahol Ecebatból Xerxes és Nagy Sándor után utasaink is áthajóznak a Dardanellákon, majd este Canakkaleban a szállások elfoglalása következik.
7. nap: Kirándulás Kis-Ázsiában (kb. 450 km)
Irány a Homérosz Iliásza által híressé tett Trója városának maradványa (UNESCO Világörökség része), ahol a romok között az azonos címet viselő filmben bemutatott faló is megtalálható, melybe akár be is mászhatnak. Az út következő állomása az Uludag hegy árnyékában nyugvó, az egykori Ottomán Birodalom fővárosa, Bursa. A főbb kulturális látványosságok – a zöld csempével díszített Yesiltürbe, a csodás márványkapujú Yildirim Bayezit mecset és a Muradiye negyed – megtekintése után ismét kompra szállnak és átszelik a Márvány tengert és az esti órákban érkeznek Isztambulba.
8. nap: A Birodalom központjában
Délelőtt ismerkedés a Bizánci Császárság fővárosának főbb látványosságaival (melyek közül több az UNESCO Világörökség része). Az Óvárosban megtekintik a Kék mecsetet, melynek belsejét több mint 20.000 kék csempe borítja és a vele szemben lévő Hagia Sofi a múzeumot, mely egykor a legnagyobb keresztény templom volt. Látogatás a Hippodrom térre, mely a korabeli és mai élet nyüzsgő központjába, a Topkapi és az Elsülylyedt palotába (Yerabata Saray). Délután belevethetik magukat a keleti világ egyik legnagyobb fedett bazárjának színes és nyüzsgő forgatagába, ahol aranyra, szőnyegekre, bőrre és még sok mindenre lehet alkudozni.
9. nap: Bizánci és középkori nyomokon (kb. 510 km)
Reggel még egy utolsó sétát tehetnek Isztambulban, vagy egy fakultatív hajókiránduláson vehetnek részt a Boszporuszon. Ezután útjuk Rodostó felé vezet, itt megtekintik a házat melyben II. Rákóczi Ferenc és hű társa, Mikes Kelemen életükből másfél évtizedet eltöltöttek. Tovább haladnak Drinápolyba, ahol látogatást tesznek a Selimiye-mecsetbe, sétálhatnak a keskeny, faházakkal szegélyezett macskaköves utcákon és megnézhetik a csodálatosan helyreállított karavánszerájt.
10. nap: Ismét Bulgária (kb. 350 km)
A határ után Plovdiv felé haladva a következő program Perperikon ősi romjainak megtekintése. Itt egy középkori erőd és kastély romjait tárták fel, de még ennél is ősibb, 3500 éves település nyomai is fellelhetőek. A terület bejárása után utazás Plovdivba. A város hosszú történelmi múltja meglátszik az építészeti stílusok sokféleségén: A II. századi antik színház maradványai, az ottomán uralom alatt épült Imamet mecset vagy a barokk stílusban épült Szt. Konstantin és Helena templom a gyönyörű ikonokkal mind ezt tanúsítja. A látványosságok megtekintése után továbbindulás Szófi ába, ahol az utolsó éjszakát eltöltik.
11. nap: Úton hazafelé (kb. 740 km)
Reggeli után indulás haza, útközben rövid szünetekkel, érkezés Budapestre a késő esti órákban.
Elhelyezés
középkategóriájú szállásokon kétágyas szobákban
Ellátás
reggeli , igény szerint félpanzió
Ár tartalmazza
Utazás autóbusszal, 6 éj szállás **/***-os szállodákban, 4 éj 2 fős stúdiókban
(törölközőt vinni kell), 10 reggeli, a programban szereplő városnézések, kirándulások, magyar idegenvezető
Helyszínen készpénzben fizetendő
A részvételi díj nem tartalmazza: a Törökországba belépéskor fizetendő vízum díját
20 EUR-t, és a személyes jellegű kiadásokat.
Belépők kb. ára: Rilai kolostor – 2 EUR, Meteora – 2 EUR, Thessaloniki – 3 EUR, Amphipolis – 1 EUR, Kavala – 2 EUR, Trója – 5 EUR, Aya Sofia – 5 EUR, Topkapi szeráj – 10 EUR, Dolmabahce palota – 5 EUR, Perperikon – 5 EUR
Megjegyzés
Vidéki csatlakozási lehetőségek (5 000 Ft/fő):
Szekszárd – Pécs – Kaposvár – Siófok – Székesfehérvár
Budapest utáni fel,- és leszállási lehetőségek:
Kecskemét, Kiskunfélegyháza, Szeged
|  | | Bulgária - Albena (IF8942) | 80.900 Ft/fő |
| Utazás: | egyénileg vagy autóbusszal |
| Szállás: | Hotel Ralitsa**** |
| Ind. időpontok: | 2010. 09. 12. | Fekvés: A teljesen felújított szálloda kb 600 méter távolságra van a strandtól. A központi rész gyalog könnyen megközelíthető. A strandra ingyenes buszjáratok közlekednek.
Elhelyezés: A modern berendezésű légkondicionált szobákban Tv, telefon, fürdőszoba, balkon áll a vendégek rendelkezésére
Szolgáltatások: Recepció, lift, hűtőszekrény- és széfbérlési lehetőség, lobby bar. Sport és szórakozás: Nyitott és fedett medence, gyermekmedence, játszótér, térítés ellenében fitnesszterem, SPA központ.
Étkezés: Ultra all inclusive ellátá.s
A szállodát 2003-ban teljesen felújították, igényesen kialakított színvonalas szálloda az üdülőhely központi, de nyugodt részén.
A szállodában szabad eszközök függvényében szobánként egy napernyő és két nyugágy ingyenesen jár.
Előfoglalási kedvezmény: 04.30.-ig 20%
|  | | Bulgária - Aranyhomok (IF9520) | |
| Szállás: | Hotel Blue Sky***+ | Fekvés: A 2007-ben teljesen felújított szálloda 250m-re a tengerparttól helyezkedik el.
Elhelyezés: Légkondicionált, zuhanyzós, TV-vel, telefonnal, minibárral felszerelt kétágyas szobákban
Szolgáltatások: étterem, bar, TV a recepción, pool-bar, a recepción széf, pénzváltó, asztalitenisz, internet, parkolási lehetőség.
Sport és szórakozás: külső medence gyermekrésszel, a medencénél napernyők, és nyugágyak korlátozott számban térítésmentesen vehetők igénybe.
Étkezés: All Inclusive Light: háromszori főétkezés, 15:00 és 22:00 között üdítők, és bolgár alkoholos italok
Aranyhomok ár-érték arányban legjobb All Inclusive szállodája az üdülőhely központi részén, nem messze a tengerparttól helyezkedik el.
Előfoglalási kedvezmény: 04.30.-ig 6% |  | | Bulgária - Kranevo (IF9519) | |
| Szállás: | Hotel Kristel Park***+ | Fekvés: Kranevo üdülőterület központi részén, 450 m-re a tengerparttól helyezkedik el.
Elhelyezés: A szobákban Tv, telefon, zuhanyzós fürdőszoba, és erkély található. A kis apartmanok (egy hálószobásak) egy hálóval, és egy nappalival, valamint Tv-vel, telefonnal, zuhanyzós fürdőszobával, és erkéllyel rendelkeznek. A nagy apartmanok (két hálószobásak) két hálóval, és egy nappalival, valamint Tv-vel, telefonnal, zuhanyzós fürdőszobával, és erkéllyel rendelkeznek.
Szolgáltatások: Étterem,bar, pool-bar, külső és belső játszótér, külső medence, fitness, billiard, masszázs, szobaszervíz, konferenciaterem, a recepción széf, pénzváltó.
Sport és szórakozás: Fitness lehetőség, a medencénél napernyők, és nyugágyak, korlátozott számban térítésmentesen vehetők igénybe.
Étkezés: all inclusive light (háromszori svédasztalos főétkezés.)
A szálloda kellemes, nyugodt környezetben lévő, újonnan kialakult üdülőfaluban helyezkedik el, melynek szolgáltatásai olcsóbbak, mint a mellette elhelyezkedő Albenának, és Aranyhomoknak.
Előfoglalási kedvezmény: 04.30.-ig 6% |  | | Bulgária - Napospart (IF9690) | |
| Szállás: | GRAND HOTEL SUNNY BEACH**** | Fekvés: A szálloda a központban van és a strandtól csak a part menti sétány választja el.
Elhelyezés: Légkondicionált kétágyas zuhanyzós szobák Tv-vel, minibárral, telefonnal felszereltek. Minden szobája tengerre néző (közvetlenül, oldalról vagy részlegesen).
Szolgáltatások: Recepció, pénzváltás, széfbérlés, lift, étterem, kávézó.
Sport és szórakozás: Nyitott medence, napernyő és nyugágy térítésmentes. Gyerekek részére külső medence és animációs programok. A strandon a napenyő és nyúgégyak térítés ellemébe.
Kedvezmények: Gyermek 12 éves korig két felnőttel pótágyon ingyenes, gyermek főágyon 50%, felnőtt pótágyon 20 %. Egyágyas felár: 06.17.-től 09.09.-ig 50%, 06.17. előtt és 09.09. után nincs.
Étkezés: All inclusive, napi 3 étkezés, egész nap ingyenes snackek, bolgár alkoholos italok és üdítők.
Robinson Tours vélemény: A szállodához közepes mértű saját terület tartózik, viszont a panoráma és a strand közelsége ellensúlyozza ezt a hiányt.
Transzfert biztosítunk (1900 Ft/fő) Balatonfüred-Veszprém-Várpalota-Székesfehérvár-Budapest Ferihegy 2/B útvonalon, Budapest- Burgasz járatainkon utazó utasaink részére!
Az árak 2010. május 31-ig érvényesek! |  | | Bulgária - Napospart (IF9526) | |
| Szállás: | Hotel Burgas Beach**** | Fekvés: A szálloda Napospart központjától kb. 1000 m-re található, közvetlen tengerparti, a közelben bárok és üzletek vannak.
Elhelyezés: A kétágyas szobákban légkondícionáló, telefon, SAT-TV, hűtőszekrény, hajszárító található.
Szoltáltatások: Lift, hall, bár, étterem, üzletek, bérelhető széf a recepción.
Sport és szórakozás: Édesvizű úszómedence vízicsúszdával, gyermekmedence, játszótér, pool bár, fitness-terem, napágyak és napernyők térítsémenetesen igénybe vehetők, animációs programok. Térítés ellenében igénybe vehető a szolárium, a wellness-központ szolgáltatásai (fedett medence, finn szauna, masszázsok, manikűr, pedikűr, kozmetikai kezelések) és a vízi sportok (vízisí, banán, szörf, kenuk).
Ellátás: All inclusive, mely büfé jellegű reggelit, ebédet és vacsorát tartalmaz. Snack-ételek a pool-bárban 11 és 15 óra között. Helyi alkoholos és alkoholmentes italok, tea és kávé 10 és 24 óra között fogyasztható.
Az árak 2010.április 30-ig érvényesek! |  | | Bulgária - Napospart (IF7390) | |
| Szállás: | Hotel Sunny Garden**+ | Fekvés: A szálloda az üdülőcentrum szórakoztató és kereskedelmi központjához közel, kb. 550 méterre a strandtól helyezkedik el. Két szárnya a Jázmin és a Kokicse.
Elhelyezés: Kétágyas, zuhanyzós, pótágyazható, TV-vel felszerelt, nagyobbrészt erkélyes szobák. Hűtő bérelhető. Lekérésre 2+2 elhelyezésre is van lehetőség.
Szolgáltatások: Recepció, lift, széfbérlés, bár, barbecue étterem, a szálloda mellett korlátozott számú gépkocsi parkolása megoldható. Fogorvos. A szállodához közel üzletsor.
Sport és szórakozás: A szálloda udvarában található az ovális alakú hangulatos medence és pool bár. Nyugágy és napernyő felárért.
Étkezés: A svédasztalos reggeli a hotel éttermében fogyasztható, menüs félpanzió 11.000 Ft/fő/hét, 12 év alatt 5.500 Ft/fő/hét felárért.
A szálloda nagyobb része 2003-ban épült, a korábbi szárny pedig fel lett újítva. Két csillagához képest változatos és minőségi szolgáltatásokat nyújt (medence, bár, TV). Közel található az üdülő központja, az éttermek és szórakozóhelyek gazdag kínálatával.
|  | | Bulgária - Napospart (IF9689) | |
| Szállás: | HOTEL MAJESTIC**** | Fekvés: Közvetlenül a tengerparton épült fel a szálloda 2005-ben.
Elhelyezés: A kétágyas légkondicionált, teraszos szobákban WC+zuhanyzó, telefon, TV, hajszárító, minibár.
Szolgáltatások: Recepció, széfbérlés, pénzváltás, üzletek, lobby bar, animáció.
Sport és szórakozás Nyitott medence, gyermekmedence. Tenisz, darts, biliárd, röplabda, fitnessz terem ,szauna, törökfürdő, masszázs térítés ellenében.
Étkezés: Svédasztalos félpanzió a szálloda éttermében.
Kedvezmények: Kétágyas szobában a szállás 2 évig ingyenes, 2-12 éves korig pótágyon ingyenes, 2-12 évig főágyon 50%. 12 év felett pótágyon 20% kedvezmény. EÁ felár 50%, de 07.10-08.21-i indulások esetén 100%.
Napospart exkluzív szállodái közül az egyik legújabb.
Transzfert biztosítunk (1900 Ft/fő) Balatonfüred-Veszprém-Várpalota-Székesfehérvár-Budapest Ferihegy 2/B útvonalon, Budapest- Burgasz járatainkon utazó utasaink részére!
Az árak 2010. május 31-ig érvényesek! |  | | Bulgária - Napospart (IF9541) | |
| Szállás: | Aparthotel Afrodita***+ | Fekvés: A 2007-ben épült szálloda kb. 450 méterre van a strandtól
Elhelyezés: Stúdióban, mely egylégterű, max. 3 felnőtt vagy két felnőtt két 12 év alatti gyermek elhelyezésére alkalmas, vagy apartmanban, mely plusz egy külön hálószobával rendelkezik.
Felszereltségük: felszerelt sarokkonyha, légkondicionálás, TV, hűtőszekrény, telefon, fürdőszoba, törölköző, ágynemű. A stúdióban és az apartmanban a két főágyon kívül lévő pulsz két fő kihúzható fotelágyon kerülnek elhelyezésre.
Érkezéskor 50 Euro/apartman kauciót kell letétbe helyezni, mely távozáskor visszajár, amennyiben leltár szerint minden megvan.
Szolgáltatások: recepció, lift, étterem, pool bár, széfbérlés, korlátozott számban a szálloda előtt ingyenes parkolási lehetőség
Sport és szórakozás: nyitott medence, gyermekmedence résszel, korlátozott számban napernyő és nyugágy a medence mellett ingyenesen használható.
Étkezés: svédasztalos reggeli , félpanziós felár (menüs):
Kedvezmény: 2-12 éves korig gyerek stúdióban pótágyon ingyenes, gyerek normálágyon és felnőtt pótágyon 20% kedvezmény. Egyágyas felár stúdióban 100%
Az új építésű apartmanház egyedülállóan nyújt szállodai szolgáltatásokat is (recepció, bár, reggeli). Napospart egyik leghíresebb partszakasza, a Cacao Beach található a közelében.
Az árak feltöltés alatt, kérje árajánlatunkat emailben vagy telefonon! |  | | Bulgária - Napospart (IF7420) | |
| Utazás: | egyénileg vagy autóbusszal |
| Szállás: | Kalina Garden**** | Fekvés: Az éttermekkel, üzletekkel övezett környezetben, a strandtól kb. 250 m-re található.
Elhelyezés: A balkonos, légkondicionált kétágyas zuhanyzós szobák TV-vel, minibárrál, telefonnal felszereltek.
Szolgáltatások: Recepció, széfbérlés, lift, lobby bár, Internet-sarok, étterem.
Sport és szórakozás: Nyitott és fedett medencék napernyőkkel és nyugágyakkal. Térítés ellenében a szépségszalon szolgáltatásai, masszázs, asztali tenisz, minigolf, biliárd. Gyerekek részére játszótér.
Étkezés: all inclusive ellátás.
Központi elhelyezkedése és a strandhoz való közelsége teszi vonzóvá.
Transzfert biztosítunk (1900 Ft/fő) Balatonfüred-Veszprém-Várpalota-Székesfehérvár-Budapest Ferihegy 2/B útvonalon, Budapest- Burgasz járatainkon utazó utasaink részére!
Az árak 2010. május 31-ig érvényesek! |  | További utazások részletezése: 1 - 10 | 11 - 20 | 21 - 27 | következő 10 |  | | Bulgária - Bulgária - Napospart | | | utazás: repülőgéppel | | szállás: Aparthotel Afrodita***+ |
|  | | Bulgária - Bulgária - Napospart | | | utazás: repülőgéppel | | szállás: Hotel Bajkál***+ |
|  | | Bulgária - Bulgária - Napospart | | | utazás: repülőgéppel | | szállás: EXCELSIOR APARTMAN KOMPLEXUM**** |
|  | | Bulgária - Bulgária - Napospart | | | utazás: repülőgéppel | | szállás: Hotel Calypso****+ |
|  | | Bulgária - Bulgária - Napospart | | | utazás: repülőgéppel | | szállás: Burgas Beach apartmanház**** |
|  | | Bulgária - Bulgária - Neszebár | | | utazás: egyénileg | | szállás: Hotel Arzenál**+ |
|  | | Bulgária - Bulgária - Neszebár | 61.300 FT/fő | | indulási időpontok: 2010. 09. 12. |  | | utazás: egyénileg | | szállás: Hotel Bilyana Beach****+ |
|  | | Bulgária - Bulgária - Neszebár | | | utazás: repülőgéppel | | szállás: Hotel Arzenál**+ |
|  | | Bulgária - Bulgária - Neszebár | | | utazás: repülőgéppel | | szállás: Hotel Bilyana Beach****+ |
|  | | Bulgária - Bulgária - Pomorie | | | utazás: repülőgéppel | | szállás: Balneohotel Pomorie***** |
|  | | Bulgária - Bulgária - Pomorie | | | utazás: repülőgéppel | | szállás: Hotel Sunny Bay*** |
|  | | Bulgária - Bulgária - Szozopol | | | utazás: repülőgéppel | | szállás: Hotel Rishli*** |
|  | | Bulgária - Bulgária - Szozopol | | | utazás: repülőgéppel | | szállás: Hotel Hera*** |
|  | | Bulgária - Bulgária -Szozopol | 25.700 FT/fő | | indulási időpontok: 2010. 09. 12. |  | | utazás: egyénileg | | szállás: Hotel Hera*** |
|  | | Bulgária - Bulgária-Aranyhomok | | | utazás: repülővel | | szállás: Hotel Allegra**** |
|  | | Bulgária - Bulgáriai körutazás - fürdőzéssel | | | utazás: autóbusszal | | szállás: hotel*** |
|  | | Bulgária - Szt. Konstantin és Elena | | | utazás: repülőgéppel | | szállás: Hotel Dolphin**** |
|  |
|
|
 |
|
|